Vezetőképzés

Vezetőképzésünk célja, hogy felkészítse a jelenlegi és leendő vezetőket a munkakörnyezetük kihívásaira és megerősítse a vezetői kompetenciáikat. A képzés egyedülállóan moduláris rendszerű, így speciális igényekhez is formálható.

A folyamatosan változó és fejlődő ipari környezet folyamatosan próbára teszi a vezetői szerepeket. A kihívásokra adott válaszok egy része szakmai felkészítést és megértést kíván, míg maga a vezetés inkább a vezetői attitűd és személyiség formálását és fejlődését. 
A Mindset Vezetőképző Akadémia programjának célja, hogy hatékonyabbá válhassanak a már meglévő vezetői szokások és gyakorlatok, vagy felkészülést adjon a leendő vezetői pozíciókban. 

A vezetőképzési program egyedülálló, moduláris rendszere az egyéni igényekre építkezve támogatja a fejlődést és a vezetői tudást.  Moduljaink témáit folyamatosan kiegészítjük a piaci igényeknek megfelelően.

A képzés jelenleg 5 modulból áll, melyek külön-külön és egymásra épülve is igénybe vehetőek.

Vezetői erőforrás tervezés, szervezés modul

A modul célja, hogy megtanítsa a vezetőt, hogyan határozza és tervezze meg a stratégiát, hogyan oszthatja be a rendelkezésre álló erőforrásokat és hogyan ellenőrizhetőek a kialakított folyamatok a szervezetekben.

Jogi ismeretek vezetőknek

Gyakorlati szinten sajátíthatóak el a vezetőkre vonatkozó legfontosabb jogszabályok, jogi felelősségek, kockázatok, illetve, hogyan kerülhetők el a jogviták a munkavállalókkal és a partnerekkel.

Vezetői csapatépítés modul

A vezetőnek ismernie kell az alapvető motivációs eszközöket, és azokat meg kell tanulnia alkalmazni a munkatársak irányításában. A csapatépítés modulon elsajátítható az, hogy miként értékelhető a teljesítmény, hogyan adható konstruktív kritika.

Vezetői önismeret modul

A vezetői önismeret részeként CPI és HOGAN tesztek, tesztcsomagok állnak rendelkezésre, hogy a résztvevők a saját erősségeiket, gyengeségeiket megismerjék. A mélyebb önismeret segít fejleszteni a vezetői stílust, az önbizalmat és csökkenti a szorongást.

Vezetői kommunikáció és konfliktuskezelés modul

A modul kommunikációs készségek gyakorlását, a vezetői kommunikációs támogatást adja át: hogyan adható és fogadható visszajelzés, hogyan kezelhetőek vezetői szinten a konfliktusok, és hogyan építhető bizalom a munkatársakkal.

Ajánlataink

Az 5 modul féléves időkeretben kerül megszervezésre. Egy-egy modul időtartama 8 óra, amely 4 óra előadásból, 3 óra csoportmunkából, és 1 óra egyéni gyakorlatból áll. Minden modul felméréssel zárul, melyre alapozottan a résztvevők személyes fejlesztő visszajelzést kapnak.

1 modul

nettó

149 900 Ft

+ÁFA

5 modul összesen

nettó

649 900 Ft

+ÁFA

Induló létszám modulonként minimum 6 fő.

A képzés személyesen és online is elérhető.
A modulok személyes megjelenéssel Debrecenben teljesíthetők.
AJÁNLATKÉRÉS

Referenciáink

  • Ha szeretnél magabiztosabban állni a kihívások elé, mindenképp ajánlom ezt a relaxációs módszert. Nóra nagyon kedves , és figyelmes , tiszta szívvel ajánlom mindenkinek.

    Lovas Mária - sportoló, vállalkozó

  • Legyen szó egy gyakorlati motivációs workshopról vagy HR rendszerek fejlesztéséről & kialakításáról, tudom, hogy mindig számíthatok rá. Felkészültségével, pragmatikus szemléletével és magas empátiájával többször segített már nekem kihozni a legjobbat az adott helyzetből, amikor elakadtam. Köszönöm utólag és előre is!

    Sipos Dávid Tamás - HR tanácsadó

  • A Mindset for You proaktív szervezetfejlesztése összetartó és céltudatos közösséggé kovácsolta a csapatunkat. Felszínre kerültek mélyen gyökerező problémák, őszintén tudtunk beszélgetni személyes és céget érintő nehézségekről, zárkózottabb és újonnan érkező munkatársainknak pedig egy teljesen új oldalát ismerhettük meg.

    Nóri kedves, segítőkész és figyelmes személyiségének köszönhetően már az első csoportos foglalkozás oldott hangulatban és eredményesen zajlott, amióta pedig Panna is bekapcsolódott a munkába, a középvezetők képzésére is kiemelt figyelmet tudunk fordítani.

    Munkatársaink pozitív visszajelzése és lelkes hozzáállása visszaigazolta, hogy érdemes volt belevágnunk a szervezetfejlesztésbe. Biztosak vagyunk benne, hogy 2021-ben is folytatjuk az együttműködést.
    Bővebben elolvasom

    Szikszai Tamás és Oláh Bertold - CEO FutureManagement

  • Magas szintű szakmai felkészültsége, éleslátása és gyakorlatias attitűdje mind a program kezdeti finomhangolása, mind pedig sikeres kivitelezése szempontjából óriási biztonságot és támogatást jelentett számunkra. Személyében egy olyan üzleti partnerre találtunk, aki szerteágazó tapasztalataival és gazdag módszertani eszköztárával minden helyzetben kész volt válaszolni kihívásainkra. Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk.

    Nóra magabiztos szaktudása, megnyerő és támogató személyisége a sikeres együttműködés garanciája, ezért csak ajánlani tudom mindazoknak, akik minőségi támogatást keresnek.”
    Bővebben elolvasom

    HR generalista - Stadler Szolnok Kft.

  • Erősségei közé tartozik a külső-belső ügyfelekkel történő kommunikáció, valamint a kreatív problémamegoldás. A közös projekt időtartama alatt végig lehetett számítani a szakértői csoporttal való együttműködésére, és az általa vállalt feladatok elkészülésére.

    KITE Zrt.

  • Megerősítést kerestem azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tekintsek a munkaerőpiaci helyzetemre, reálisan látom-e, hogy mire vagyok képes. Azóta a mellékállású vállalkozásomból főállást hoztam létre magamnak, amit hónapról hónapra egyre elégedettebben viszek és bővítek.

    Gál Jácint - Ügyvezető, Megment-Ő Autómentő

  • Kezdő vezetőként nagyon sokat segített a coaching, hogy megtaláljam azt az utat, amin keresztül jó vezetővé válhatok. Megkönnyíti a mindenapjaim a kommunikáció és a konfliktus helyzetek kezelése tekintetében. 

    K. Attila - Magánszemély, felsővezető

Szolgáltatások

Proaktív szervezetfejlesztés, Vállalkozóból vezető, Üzleti coaching, Tanácsadás, Találd meg a miérted!
Tovább

Cikkek

Tippek vállalkozóknak, fejlesztési ötletek mindenkinek. Gondolatok a munka világáról, vezetésről, HR-ről.
Tovább

Ha készen állsz a fejlődésre,
mi készen állunk rá, hogy támogassunk.

Mély és tartós partneri kapcsolatokat alakítunk ki ügyfeleinkkel, melyek lehetővé teszik, hogy a vállalat a közös munka során boldoguljon és fejlődjön. Célunk, hogy ha meglátsz minket a naptáradban, megelégedettséggel gondolj ránk.

Fordulj hozzánk bizalommal!

ajánlatot kérek!

Mindset For You

Veled dolgozunk: embereket fejlesztünk, rugalmasabb csapatokat építünk, és tartós szervezeti átalakulást érünk el.
Veled dolgozunk: embereket fejlesztünk, rugalmasabb csapatokat építünk, és tartós szervezeti átalakulást érünk el.
Vágjunk Bele!
crossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram